Az idősebb kollégák mindig segítenek a fiataloknak, mert ez egy összetartó csapat – interjú Komár Judittal

Komár Judit több szakmában is kipróbálta magát, mielőtt ingatlanokkal kezdett el foglalkozni. A fordulópontot egy jelenlegi kollégájával való találkozás hozta el számára, és elmondása alapján az volt élete eddigi legjobb döntése. Imádja a csapatot és azt a rengeteg pozitív élményt, amit az ingatlanozásnak köszönhet.

Mutasd be magad néhány mondatban. Mit érdemes rólad tudni?

Komár Judit vagyok, 27 éves és Csepelen lakom. Az első munkahelyem egy szállodai pozíció volt, ahol szobalányok irányításával és ellenőrzésével foglalkoztam. Itt töltöttem a szakmai gyakorlatomat, de miután felvettek állandó munkakörbe, elvágyódtam onnan. A munka nem volt kimondottan a szakmámba vágó, mert gazdálkodás és menedzsment szakon végeztem, de inkább gazdasági és pénzügyi területen szerettem volna elhelyezkedni. Ezután az OTP-nél dolgoztam értékesítőként közel 3 évet.

Tehát akkor az értékesítéssel kapcsolatban tulajdonképpen már szereztél tapasztalatokat előtte.

Igen. Bár ott pénzügyi termékek értékesítésével foglalkoztam, ami egész más terület, mint az ingatlanok, de onnan tértem át az ingatlan piacra.

Hogyan kerültél az ingatlanozás világába? Mik voltak azok az érdekes dolgok vagy kihívások számodra, amik téged érdekeltek az ingatlan értékesítésen belül?

Amikor az OTP-nél betanultam megismertem Frikk Ottót, aki végig rágta a fülemet, hogy miért nem próbálom ki az ingatlanozást. Őszintén szólva, egy ideig nem akartam váltani, mert az előző állásomat szerettem volna kipróbálni és annak még ekkor nagyon az elején voltam. De egy idő után úgy éreztem, hogy nagyon kötött lett nekem az a munka és nem igazán szerettem volna tovább ott dolgozni, így elkezdtem nézelődni, hogy milyen lehetőségeim vannak.

Először csak azért nem bólintottam egyébként rá az ingatlanozásra, mert féltem a szabadabb, nem korlátozott munkarendtől. Számos interjún voltam, szétnéztem a cégek között, például biztosítóknál, illetve egyéb pénzügyi területen, de végül eldöntöttem, hogy kipróbálom, milyen ilyen rendszerben dolgozni.

Milyen szerepkört töltesz be pontosan a TOP3 Ingatlannál?

Ingatlan tanácsadó vagyok, továbbá ingatlan értékesítéssel foglalkozom.

Mi a kedvenc történeted, ami a Top3 Ingatlannál megtörtént veled? Mondjuk, amit szívesen meséltél a barátaidnak, ismerőseidnek, családtagjaidnak.

Igazából sok érdekes dolog történik velünk. A kedvenc történeteim, azok, amikor nagyon kedves  és hálás nekünk az ügyfél, de egyébként számtalan érdekes dolog történik velünk.

Például? Van, hogy tájékozatlan az ügyfél, vannak kirívó esetek, amik fárasztóak tud lenni?

Természetesen előfordul, hogy tájékozatlan az ügyfél, és mindenre rákérdez, de ez természetes és azt gondolom, hogy ezt tudni kell kezelni. Igazából nagyon változó, vannak nehezebb és könnyebb ügyfelek is.

Milyen személyes céljaid vannak? Mi az a státusz vagy pozíció, amit elszeretnél érni?

Szeretnék fejlődni és előre lépni az életben jobb körülményeket teremteni, tehát olyan céljaim vannak, mint mindenki másnak. Munkahelyi viszonylatban szeretem azt a pozíciót, amiben most vagyok, úgyhogy egyelőre nem szeretnék feljebb lépni.

Mik azok a képességek, amik fontosak lehetnek ebben a szakmában? Melyek azok, amikben fejlődnél vagy tanácsolnál másoknak, akik hasonló pályára lépnének?

Különösen fontos a kommunikáció, mivel ez az ügyfelekkel való kapcsolattartásban elengedhetetlen. Ezzel kapcsolatban sikerült tapasztalatot szereznem az eddigi pozícióim során, így ez annyira nagy gondot nem jelentett.

Ami ezen kívül fontos, az a határozottság és a hitelesség. Legyen az ember tájékozott. Tudjuk, hogy milyen szabályok vannak, ha az ügyfelet tájékoztatni kell például az adózásról az ügyfelet, illetve tisztában kell lennünk az ingatlanárakkal is a piacon. Nagyon fontos az elszántság, hiszen elég sok visszautasítást kaphat az ember és néha ez motivációvesztéssel járhat, emiatt fontos, hogy ezt megfelelően kezelje az ember.

Ebben a kollegák segítenek? Tanácsokkal, tippekkel, hogy kezeld ezeked a dolgokat? Ilyenről van szó nálatok?

Persze, nagy az összetartás. Bárkitől bármit kérdezhetek, mert mindenki segítőkész. Vannak itt olyan kollégák is, akik már évek vagy évtizedek óta ezzel foglalkoznak és Ők elég nagy segítséget tudnak nyújtani ezen szituációk kezelésében.

Szerinted mi az oka, hogy Magyarországon nem kedvelik az ingatlanosokat? Mit gondolsz, miért kell az elismerésért ennyire megküzdeni?

Nyilván vannak olyanok is, akik alkalmatlanok. Számtalan olyan példa van, amikor az ügyfél is el tudná végezni azt a munkát, amit egy ingatlanossal csináltat. Ezek után jogosan merül fel a kérdés, hogy akkor az ügyfelek miért fizessenek, viszont a válasz nagyon könnyű. Ha az ingatlanos rendesen végzi a munkáját, akkor ez sokkal többről szól, és egyáltalán nem lopjuk a napot, ahogyan azt a legtöbb ember gondolja.

Miben könnyítitek meg az ügyfelek munkáját?

Teljes mértékben levesszük az eladás terhét a vállukról. Ha az ügyfél mondjuk csak arra nyitott, akkor csak az adásvételinél kell ott lennie aláírni a papírokat. Folyamatosan tájékoztatjuk mindenről, így pontosan tudja, mikor mi történik az ingatlanával.

Hogyan mutatnád be a TOP3 Ingatlant általánosságban? Mit jelen számodra, vagy akár az ügyfelek számára mit jelenthet? Mit tapasztalhatnak itt?

Én inkább a piachoz mérten mondanám, mivel a többi ingatlanoshoz vagy irodához képest minőségben sokkal magasabb szolgáltatást nyújtunk.

Gyönyörű szép irodáink vannak. Már jártam egy pár ingatlan irodában az adásvételi szerződések kapcsán és egyiket sem tudnám összehasonlítani a mi irodáinkkal. Mindenképpen ad a minőségre a cég. Szolgáltatásaiban és irodáiban egyaránt.

Milyen főbb különbségeket tudnál felsorolni a TOP3 Ingatlan és más irodák között? Mi az ami pozícionál titeket ezen a piacon?

Ha mondjuk külső szemmel megnézem a hirdetéseket, akkor a mi hirdetéseink kiemelkedőbbek mint a többi ingatlan irodáé. Minőségi képeket készítünk az ingatlanokról és a leírásunk is egy sablon alapján készül, ami egyfajta rendezettséget vagy rendszert ad neki. Ezáltal teljes körű tájékoztatást nyújtunk.

Odafigyelünk a rendezettségre, az irodáinkra, és persze a munkatársaink megjelenésével is megtiszteljük ügyfeleinket. Bár még nem dolgoztam másik ingatlan irodánál, de az ügyfelek rengeteget mesélnek egyéb tapasztalataikról is, például a megjelenés terén. Továbbá az sem mindegy, hogy hogyan bánunk az ügyféllel.

Büszke vagy arra, hogy itt dolgozhatsz?

Igen, szerintem a legjobb irodát választottam. Nem is nagyon válogattam, mert tudtam, hogy ide érdemes jönni. Ottó ajánlása sokat segített. Megnéztem a Facebook oldalt, a honlapot vagy, hogy milyenek a kollégák. Utána néztem más cégeknek is, de azok nem voltak ennyire szimpatikusak. A jelenlegi kollégám tanácsa volt a fő motivációm.

Van olyan vicces történet, ami az ingatlanos karriered alatt esett meg veled és szívesen elmesélnéd?

Egyszer megkérdezte egy ügyfél, hogy ha két ajánlat jön be, akkor kétszer kell–e kifizetnie a megbízási díjat. Meglepő kérdés volt, nem is értettem első hallásra ezt az egészet.

És hogy reagáltál?

Mondtam, hogy természetesen nem. Csak egy ingatlanja van, és azt csak egyszer tudjuk eladni.

Részben ebben is vagytok az ügyfelek segítségére?

Persze, ezek olyan dolgok amilyen tudással kell, hogy rendelkezzen az ember, ha elkezd egy ingatlant értékesíteni. Mondunk statisztikákat, adatokat, elmondjuk az egész folyamatot, mert sokan nincsenek tisztában vele, hogy miként is működik valójában egy ingatlan eladása. Ha kérdéseik vannak, vagy ha jogi tanács kell – ilyen téren az eddigi tapasztalatainkból fakadóan – abban is tudunk segíteni.


, 2018. április 26