Az ingatlanos szakma szabaddá és megbecsültté tett. – interjú Galambos Ildikóval

Motiváció, fejlődés, szabadság, anyagi elismerés, és végül, de nem utolsó sorban a legjobbcsapat. Galambos Ildikóval beszélgettünk.

Mit lehet tudni rólad? Mesélj pár szót magadról!

A legfontosabb tudni rólam, hogy én egy 3 gyermekes családanya vagyok, szóval az időm legnagyobb részében elfoglalt, nagyon kevesebb időm van dolgozni, de amikor dolgozom, akkor viszont olyat kell csinálnom, amiben jól érzem magam és megbecsülnek. Ez volt az egyik legfőbb része, amiért idejöttem. A másik az, nagyon szeretem az ingatlanokat, sokszor költöztem, egy párszor adtam-vettem is. Szeretek velük foglalkozni, valamiért közel állnak hozzám.

Amikor a harmadik gyerekem 2 éves lett és egyedül maradtam velük, akkor el kellett gondolkodnom, hogyan tovább. Elvégeztem először egy ingatlanos iskolát, mert tudtam hogy ezzel akarok foglalkozni, csak azt nem, hogy hol. Előzőleg próbálkoztam már egy másik cégnél ingatlanozni, ahol magához az ingatlanértékesítéshez kedvet kaptam, de nem volt megfelelő a képzés, támogatás, motiváció, abszolút nem tanították a szakmát, de én éreztem, hogy ez nekem jó lesz. Legfőképp, mert magam osztom be az időm, ami nekem nagyon fontos számomra. Akinek gyermeke van tudja, hogy ez komoly kihívás dolgozni és gyermeket nevelni, tehát egyértelműen megéri a befektetett idő.

A baráti körömből valaki ismerte a TOP3 Ingatlan egyik vezetőjét, ő ajánlotta nekem a céget. Eljöttem a felvételire, átmentem a hármas felvételi rostán és most itt vagyok.

Azért választottad ezt a szakmát, mert egy szabad elfoglaltság?

Igen ezért is. És eddigi  munkáim során sok tapasztalatot szereztem, amit itt hasznosítani tudok. Közgazdász végzettséggel rendelkezem, logisztikai szakon végeztem. Az egész életem egy nagy logisztika a 3 gyermekemmel. Több élettapasztalat is a rendelkezésemre áll, amit a korábbi életemből hasznosítani tudok. Dolgoztam logisztikusként, bankban egy vállalkozói fiókban, foglalkoztam emberekkel. Sok minden, ami ehhez a szakmához kell, talán már a tudásom és a tapasztalataim között megtalálható. Kedvem is van hozzá, és ez a legfontosabb!

Mi a kedvenc történeted, ami a TOP3-nál megtörtént veled?

Tavaly kaptam egy oklevelet, mint a legdinamikusabban induló üzletkötő, mert az első három hónapon belül eladtam egy 130 milliós ingatlant. Az egész folyamat nagyon izgalmas volt, nagyon élveztem és a későbbi munkámra is nagy hatással volt.

Itt simán belefut az ember ilyen történetekbe. Nem is az én területem volt, mert a III. kerületről van szó, egy ajánlótól kaptam a lídet. Mivel egy nagy értékű ingatlanról beszélünk, fogalmam sem volt, hogy pontosan milyen folyamatra számíthatok. Körülbelül három napig írtam a hirdetést, nagyon jót akartam alkotni és egy héten belül el is ment az ingatlan. Az első érdeklődő meg is vette, aki megnézte.

Az a 3-4 nap pörgés, amíg az ártárgyalás zajlik, számomra a legizgalmasabb szakasz, ezt szeretem a legjobban. Az aláírás és a megegyezés már szinte természetes következmény. Az igazi kihívás számomra, egy eladó ingatlanára olyan érdeklődőt vinni, aki ráérez , hogy mindenképp ez kell neki, én pedig igyekszem közös nevezőre hozni őket.

A munkának is talán ez a legnehezebb része? Amikor még az egész folyamat ennyire képlékeny?

Igen, de ez a legizgalmasabb is. Amikor már konkrétan látni lehet a végét az ügyletnek, azért már ott van az is a képben, hogy tudom, hogy az egyik fél meg akarja venni az ingatlant, a másik pedig el akarja adni az ingatlant, és a kettő között kell megtalálni azt a vonalat, ahol mind a kettő elégedett lehet.

Ez viszont egy nagyon szerencsés egybeesés, hogy a motivációs szinted akkor a legmagasabb, amikor a legnehezebb szakaszban vagy.

Igen, bár érdekes érzés, hogy amikor megkapom a fizetésem, az már nem jelent akkora örömet, mint az, hogy segíthettem másoknak összehozni az álláspontjaikat és egy sikeres ügyletet bonyolódott le.

Tulajdonképpen akkor nem is a pénz jelenti számodra a legnagyobb motivációt, hanem a sikerélmény!

Igen, ez így van, de azért a fizetés is jól jön. a biztonság nagyon fontos számomra. Szeretnék a gyermekeimnek nyugodt életet biztosítani, és sok élményt, ami természetesen amihez az kell, hogy az édesanyjuk jól érezze magát. 🙂

Magyarországon nem túl magas a népszerűségi indexe az ingatlanosoknak. Mit gondolsz erről?

Ezzel szerintem mindenki találkozik a magyar ingatlanpiacon, és teljesen érthető is, hogy a legtöbb ügyfél miért nem szereti az ingatlanosokat. Ennek elsősorban az lehet az oka, hogy a legtöbb ingatlanost nem is lehet szeretni. Rengeteg olyan ingatlannal találkozunk, ami 8-10 helyen meg van hirdetve és semmi nem történik vele. A legtöbb ingatlanos csak megköti a megbízási szerződést az eladóval és nem foglalkozik vele.

Jó néhány helyen van egy elvárt minimum is, amit, ha az értékesítő nem teljesít, akkor elküldik. Éppen ezért az adott ingatlant sokszor beviszik a közösbe, mindenki foglalkozik vele, majd lejár a hirdetés szerződése és nem történik semmi, csak az ügyfél vesztegeti az idejét. Így vesztik el a bizalmukat az üzletkötővel szemben.

Akkor ezek nem is feltétlen emberi kvalitások, hanem a többi irodának nem annyira jó a rendszere?

Szerintem ez is számít mindenképp, de az emberi hozzáállás a legfontosabb. Ennél a cégnél meglehetősen szigorú rostán kell átmenniük a jelentkezőknek, ami szerintem nagyon fontos. Folyamatos a toborzás, és az utóbbi egy-két hónapban körülbelül negyven jelentkezőből egy-két embert vettek fel. Még velük is az a helyzet, hogy nem biztos, hogy itt maradnak, ilyenkor kezdődnek az igazi kihívások, melyekhez hozzá és bele kell szokni.

Korábban kiemelted, hogy az első cég ahol voltál nem biztosított megfelelő képzést a számodra. Te milyen jelentőséget tulajdonítasz annak, hogy itt képzik is az embereket?

Nagyon fontos. Pláne manapság, amikor minden ilyen iszonyú gyorsan fejlődik. A motiváció szinten tartása szempontjából is. Az ingatlanozás amennyire társas, vagy csapat munka, annyira magányos is tud lenni. Mindent magadnak kell megcsinálni, mindent. Amikor valami rosszul sikerült, vagy nincs kedved hozzá, akkor is ha nem süt a nap. Ilyenkor nagyon nehéz elindulni. Ha nem csinálsz semmit, csak bejössz, és a kedved egy picit jobb lesz, akkor már a következő telefont úgy veszed fel, hogy mosolyog a hangod, az ügyfélre jobb benyomást gyakorolsz. Sokkal kellemesebb egy jókedvű, pozitív emberrel beszélgetni, még üzleti dolgokról is. Talán a bizalom is könnyebben kialakul, ha jó érzést váltunk ki a másik emberből, hiszen nem ismer minket. Viszont ahhou, hogy megismerhessen, érzékelje, hogy a TOP3 Ingatlan más felfogással dolgozik, mint a többi ingatlanos cég, a közelébe kell kerülnünl, és ennek az alapja a jókedv, a szimpátia, majd a kiérdemelt bizalom.

Az erős csapat az egyéni munkát is javítja?

Mindenképpen. Nekem is, mint talán mindenkinek vannak nehezebb időszakaim, napjaim, akár heteim is. Ottó – mentorom, főnököm, barátom (úgy gondolom) ilyenkor mindig arra kér: figyelj, gyere be egy kicsit az irodába, ne is csinálj semmit, csak igyál egy kávét, hallgass meg néhány problémamegoldást, nézz körül kicsit az ingatlanok között a neten és kész, utána minden megy tovább. Csak vissza kell jönni ebbe az energiába, ebbe az életbe!

A magyar vállalati közegben azért ez egyáltalán nem tipikus, hogy a munkavállalók együtt oldják meg a magánéleti problémáikat a munkahelyi közegben!

Nem tudom, hogy a többi csoport milyen, de itt a Molnár utcában Ottónak nagyon nagy szerepe van ebben. Olyan vezető, aki nagyon elfogadó, és mindenkit a saját szintjén tud kezelni. Mindenkinek megtalálja a motivációját. Néha picit túl keménykezűnek tűnik, de utólag mindig kiderül, hogy a dolgok akkor mennek tovább és fejlődnek, ha kilépsz a komfort zónádból. Mindig segít a problémás ügyek megoldásában és megpróbálja mindenkiből kihozni a maximumot, ami végülis a mi érdekünk.

Számodra mi jelent inkább motivációt? Az, hogy ilyen inspiráló környezetben dolgozhatsz, vonzó külsőségek között, vagy inkább az emberi oldala?

Számomra az emberi oldal mindenképpen többet jelent, de azért azt is észre kell venni, hogy az ügyfeleket viszont a külsőségek legalább annyira befolyásolják, mint a mi felkészültségünk, vagy a szakmai tudásunk.

Bárkit idehív az ember ebbe az irodába, mindenki megjegyzi, hogy mennyire szép a kilátás, milyen szép az iroda. Persze ez számomra is segít, hiszen az igényes és méltó környezet mindenképpen meghatározó lehet a tárgyalások folyamán. Időnként elég nehéz az adott ingatlanban tárgyalni, rengeteg olyan érzelem, körülmény lehet az otthonokban, amiket nehéz kizárni. Itt egy egészen másik emberrel lehet beszélgetni,másképpen.

Az értékesítési folyamatnak akkor ezek előre meghatározott részei, hogy mikor tárgyaltok az ügyféllel a lakásában és mikor hívjátok be az irodába tárgyalni?

Persze, sokszor előfordul, hogy az ügyféllel inkább itt kell találkozni. Látja, hogy komoly cég vagyunk, ide jöhet ügyvéd is, hogy érezze a bizalmat. Röviden, itt mindent meg tudunk tenni, hogy éreztessük az ügyfeleinkkel, méltóak vagyunk rá, hogy megbízzanak bennünk.

Ez rendszer, vagy inkább intuíció?

Ahogy a helyzet, vagy az ügyfél kívánja. Vannak emberek, akiknek szüksége van rá, hogy egy látványos történet vegye körbe őket, mert ez adja meg számára a biztonságérzetet. Van, akinek elegendő a személyes találkozó és beszélgetés, ahhoz hogy dönteni tudjon és a legjobbat válassza.


, 2018. április 11