Miért nem vagy alkalmas? Mert elbízod magad!

Ez a szakma az alázatról és a szorgalomról szól. A legtöbben ezt nem képesek megérteni. Te vajon alkalmas vagy?

Ahogy elkezd az ember sikeres lenni, azt fogod gondolni, hogy ha jönnek az eladások sorba egymás után, akkor bizonyos feladatokat már nem úgy, nem olyan minőségben kell megcsinálnod, mint azelőtt. Lehet, hogy egy picit könnyelmű is leszel.

Az elején mindenkiben megvan az alázat, hiszen egy új céghez jön, ami egy új közösség. Még nyitott szemmel jár és figyel, szívja magába az információt. És ez szépen lassan alábbhagyhat. Erre viszont figyelni vezetői feladat is, hogy ezeket valóban időben észrevegyük és ne menjünk el rossz irányba.

Az alázat hiánya azonban hamar kiderül, már az első 1-2 hétben, vagy 1-2 napban megmutatkozhat. Például, aki 4-5 ingatlant adott el a hónapban, annak is vágógéppel fel kell vágni azokat a cetliket, amiket ki akar ragasztani. Ha megvan rá a megfelelő tőkénk, akkor persze ki lehet ezt adni másnak is, de amíg nincs, addig nekünk kell vagdosni. Van, aki azt gondolja idejön, hogy majd magától fog menni minden, mindenre kész stratégiánk van, feladatleírásunk, de ennek ellenére mégis simán előfordul, hogy oda kell állni egy vágógép elé és 1,5 órán keresztül darabolnia kell a szórólapjait. De erről szól az alázat. Bíznom kell a vezetőm utasításaiban, ha Ő azt mondta, hogy ettől leszek sikeres.

Ha csinálod sikeres leszel, ha nem menthetetlenül elbuksz!


, 2018. április 17