“Van ilyen szó, hogy CSAPAT ❤️ – tegnap éreztem igazából, hogy létezik” – EGY KÉP, AMELY EGYESEKNÉL KIVERTE A BIZTOSÍTÉKOT

Ez a kép az elmúlt napok talán legmegosztóbb képe volt. Miért? Elmesélem. Megtartottuk a minden évben megrendezésre kerülő Farsangi mulatságunkat, immáron most már 5. alkalommal. 

A farsang hagyományosan a vidám lakomák, bálok, mulatságok, népünnepélyek jellemzik. A farsang jellegzetessége, hogy a keresztény liturgikus naptárban nem kötődik hozzá jelentős vallási ünnep, alapvetően a gazdag néphagyományokra épül. A farsang csúcspontja a karnevál, hagyományos magyar nevén „a farsang farka”. Ez a farsang vasárnaptól húshagyókeddig tartó utolsó három nap, ami nagy mulatságok közepette, valójában télbúcsúztató is. Számos városban ekkor rendezik meg a híres karnevált (riói karnevál, velencei karnevál), Magyarországon pedig a farsang legnevezetesebb eseményét, a mohácsi busójárást.

Tehát a farsangot, mint olyat mi egy szórakozó estként értelmezzük, de mivel tudni érdemes a legjobb csapatról, hogy mindig odatesszük magunkat 100 százalékig, így amikor pihenünk, szórakozunk azt is maximálisan komolyan vesszük. Hitvallásunk, hogy amikor dolgozunk, akkor keményen dolgozunk és odatesszük magunkat, amikor pedig pihenünk, akkor pihenünk és szórakozunk. Ez a hatékonyságunk egyik alappillére. Így tettünk ezen a pénteki napon is, amikor a kicsiny társaságunk 4 csapatba szerveződött, majd egy verseny keretében felvonultattuk a legkülönbözőbb karneváli maskaráinkat és bevalljuk őszintén nem rejtettük véka alá a jelmezeket és a kreativitásunkat. Volt itt fiú csapatból álló balerina trió, csigasztár tehetségkutató, Aladdin és Jázmin hercegnő, macskajaj, Gru és a minyonok, unikornis, tequila reklámarc, bohócok, szellemcsapat és még sorolhatnánk.

Az est másnapján többen írtak és fejtették ki nemtetszésüket azzal kapcsolatban, hogy miért vesszük ilyen komolyan a Farsangot és túlzottan kirívóan öltözködtünk, például a lányok bohócként még elmennek, de a balerina ruhába öltözött fiúk, a pelenkás kisbaba és az állapotos hölgy már túl erősnek bizonyultak. 

Az a helyzet, hogy ha valamit csinálunk, akkor azt tegyük a lehető legjobban és tegyünk bele mindent, amit tudunk. A lehető legtöbbet hozzuk ki magunkból, ez nem csak a munkára igaz, hanem a szórakozásra és a pihenésre is. Aki nem tud pihenni, az nem tud keményen dolgozni sem.

Neked mit jelentett a Farsang? Szerinted nem megengedett, ha valaki ezt is komolyan veszi és beöltözik és elengedi magát legalább egy este erejéig? Írd meg kommentben a meglátásod.


, 2020. február 22