Milyen ingatlanban tölti a következő hónapokat?

Tisztelt Eladó!
Tisztelt Vevő/Érdeklődő!

Ahogy minden területen, az ingatlanközvetítés szektorában is hatást gyakorol a jelenlegi globálissá erősödő vírus elleni harc.

Az ingatlan területén, a mi hivatásunk során leginkább, a jelenleg is lakáskeresésben, vagy eladásban lévő Ügyfeleink kerülhetnek magasabb kockázatviselés alá.

Számukra adunk most tájékoztatást, segítségnyújtást, hiszen ha a következő hetekre/hónapokra esik a korábbi otthonából való kiköltözése, vagy szűk határidőn belül kell megoldani az ingatlan értékesítését akkor most a megváltozott körülményeknek köszönhetően nehezebb lesz helytállnia.
Akármelyik oldalt áll, azonnal megoldandó szükségszerű feladatok vannak, kellő körültekintéssel, felkészültséggel és felkészüléssel állunk ezekhez.

Több fázisban az alábbi (óv)intézkedéseket vezettük be Ügyfeleink és Kollégáink egészségének megőrzése érdekben, valamit több korábbi működési szabályainkat megerősítettük, egyúttal újabb speciális képzésben (egészségügyi, szakmai stb.) részesítettük a csapat tagjait a gyors, biztonságos segítségnyújtás érdekében.

Ennek alapján 100%-os magyar vállalkozás(ok)ként Magyarország Kormánya rendkívüli óvintézkedéseit betartjuk, és folyamatosan figyeljük és szükség szerint alakítjuk az újabb előírásoknak megfelelően, így a lépünk fel a korona vírus megelőzése érdekében, mindeközben elősegítjük Ügyfeleinket a vállalt ki- és beköltözési határidő(k)höz.

  • SZŰRT ÜGYFELEK

Az ingatlan megtekintésre jelentkező Ügyfeleinknél az eddig sikeresen használt gyakorlatokat folytatjuk, azaz csak olyan érdeklődőknek mutatunk ingatlant akik átestek az ügyfélszűrésre alkalmazott kérdéssorunkon, így tisztában vagyunk pénzügyi-helyzetével, határidőkkel, pontos ingatlankeresési igényével és egészségügyi állapotával már bemutató előtt, ezzel elkerülve az ingatlanturistákat, nézelődőket így biztosítva a legkevesebb eredménytelen megtekintést és a mérhető egy megtekintésre jutó magas eladási arányt.

Ez a módszer nem egy most bevezetés alatt álló eszköz,
hanem több mint 15 év alatt kidolgozott a hosszú évek alatt már sikeresen bizonyított rendszer(ünk).
Ennek ellenére a megjelölt kérdésekből, a folyamatokból vizsgáztak, vagy vizsgázni fognak a Kollégáink.

  • MEGTEKINTŐK SZÁMA

Csak döntéshozóknak mutatunk, nem lehet jelen kísérő a mutatás során, csak abban az esetben ha valamilyen formában érdekelt a mutatás (vétel) során.

  • EGÉSZSÉGÜGYI ELLENŐRZÉS

Ugyan csak a kapott válaszok alapján, de igyekszünk Eladóink, Vevőink, Érdeklődőink egészségügyi állapotáról meggyőződni. Ügyfélszűrésünket kiegészítettük a következő kérdéskörökkel: külföldi tartózkodás, külföldi személlyel történő találkozás, jelenlegi vagy korábbi betegség, családi vagy hozzátartozó betegsége vagy családtagja, hogy történjen a mutatás (maszk, kesztyű, időpont).

  • KOLLÉGÁK SZŰRÉSE

Aki külföldre utazik vagy részt vesz olyan rendezvényen ahol 50 főnél nagyobb létszám volt jelen, 14 napig “home office”-ban tudja ellátni a feladatait, így az irodában és terepen nem dolgozhat a megjelölt időtartamig.

Kötelező jelenteni az utazásokat, vagy az esetleges kétséges találkozókat, és ellenőrizni a saját állapotukat, egészségüket.
Aki lázas, hőemelkedése van nem jöhet az irodába, nem találkozhat Ügyféllel a kivizsgálásnak lezártáig.

Csak a szükséges időben dolgozunk együtt (akkoris korlátozott létszámmal, szigorú új szabályok betartása mellett). Minden rendezvényünket, közös találkozókat megszüntettük, vagy korlátoztuk.

  • ELŐVIGYÁZATOSSÁG

Irodáinkba belépve kötelező a fertőtlenítés, kézmosás, ehhez elhelyeztük a szükséges eszközöket, tárgyi feltételeket. Közösen használt eszközöket a munka megkezdése előtt kötelező fertőtleníteni, minden irodánk, minden helyiségében található fertőtlenítő. A kilincseket óránként újra fertőtlenítjük. A konyhákban/étkezőkben új szabályokat hoztunk létre.

  • MASZK

A jövő héten érkezik 700db maszk, így Ügyfeleinket is el tudjuk látni.
GUMIKESZTYŰ: Minden Kollégánál található saját és Ügyfeleinknek szánt egyszer használatos gumikesztyű. 500 db áll rendelkezésünkre.
LÁBZSÁK: Ahogy eddig is csak lábzsákban érkezünk Ügyfeleinkkel.

  • TESTI KONTAKTUS KERÜLÉSE

Kézfogás, puszi és egyéb testi kontaktust egyelőre mellőzzük az irodában, otthon egymással és az Ügyfeleinkkel IS!

  • TÁVOLI MEGTEKINTÉSEK/VR/3D séta

Az ingatlanaink 80%-a, akár VR szemüvegen keresztül is megtekinthető az otthoni biztonságos fotelből, azaz akár testi kontaktus nélkül is biztosítjuk az ingatlan megtekintését. Amennyiben nem találja ennek az elérhetőségét az ingatlan hirdetésében, akkor kérje munkatársunktól.

Alap, hogy minden ingatlanról profi kép készül, ebből is minimum 10, valamint 2D-s és 3D-s alaprajz, szükség esetén átalakítási rajzok, részletes és információ dús leírás.

  • FELÚJÍTANDÓ INGATLANOK

Egyedülálló szolgáltatásként az otthonából már meggyőződhet, hogy milyen lehet a felújításra váró kinézett ingatlan a felújítás, átalakítás után a 3 dimenzióban elkészített látványterveknek köszönhetően.

Amennyiben ettől eltérő feladat végrehajtást, körülményt tapasztal a munkavégzésünk során, kérjük, azonnal értesítsen bennünket!

  • TÁMOGATÁS, KARITATÍV SEGÍTSÉGNYÚJTÁS

Az évek óta leginkább gyermekeket támogató #TOP3adnijó keretében elkülönítettünk 400e Ft azonnali támogatást.

Ezt a vírussal harcoló orvosokra, valamint magyar Hospice (hoszpisz) alapítvány részére fordítjuk a jövő hét folyamán.

  • DIGITÁLIS/TÁVOLRÓL ELÉRHETŐ SZOLGÁLTATÁS

Magyarország legszéleskörűbb web univerzumával rendelkezünk, amely megfelelő lehetőséget biztosít, hogy távolról is meggyőződjön a szolgáltatásainkról, vagy az általános ingatlanos kérdésekről, akár döntéseket is hozhat ennek alapján.

  • TOP HÁROM WEB UNIVERZUM

www.ingatlantmaskent.hu
Digitális összefoglaló a munkásságunkról, folyamatainkról. Stílus, marketing megoldások, ingatlan weboldalaink, videóink, kampányaink minden egy helyen. Használd!

www.azingatlanosisember.hu
Humoros videó sorozatunkkal felhívjuk a figyelmet az Ügyfelek visszajelzése alapján összegyűjtött hibákra. Valamint minden esethez társítunk jó megoldásokat, hogyan is érdemes jól csinálni Az ingatlanosának megítélése, vizsgálata jóval egyszerűbb lehet.
Közben igyekszünk szerethetővé tenni magunkat.

“Az ingatlanos is ember, AKI HIBÁZHAT, DE NEM ILYENEKET.”

> ezen belül, pedig a INGATLANOZÁS IS HIVATÁS
A mindennapi munkánkat mutatjuk be, amit EDDIG CSAK SEJTETTEK RÓLUNK. Sokszor azt gondolják csak hirdetéseket gyártunk, itt bemutatjuk mennyire széles spektrumon kell helyt állnunk.

www.nemkenyerrekell.hu
MUCSI ZOLTÁN és SCHERER PÉTER
által ismertté vált kampány oldalunk.

Eladók, tulajdonosok itt válaszokat kaphatnak azon örök kérdésekre, kételyekre amik az ingatlanos megbízása/kiválasztása előtt merülnek fel.
Az más kérdés, ha szimplán nevetni jött ide az ország két színész nagysága megfelelő garancia erre is.

www.mindenteladunk.hu
RÓLUNK MONDTÁK, MONDJÁK. Ügyfeleink véleménye, referenciája írásban és filmes formában.
Több mint 100 élethelyzet megoldása írásban, és közel 40 videó Ügyfeleink személyes tolmácsolásban. Olvasd, Nézd, Hallgasd!

www.topharom.hu
Közvetlen ingatlan-adatbázis, ahol látványos megoldásokkal nézhető meg a keresett ingatlant. Ne bánkódjon, ha nem találja az igényeinek megfelelő új otthont, befektetést, keressen minket bizalommal, hiszen rendelkezünk alternatív (nem hirdethető) adatbázissal is, vagy egyszerűen megtaláljuk a keresésének megfelelőt.
Itt található: általános bemutató (csapat, cég, irodák), ingatlanjaink hirdetései, képei, leírásai, videók, 3D látványai, virtuális séta (bejárás). Használd!

www.legjobbcsapat.hu
Összefoglaló a #legjobbcsapat életéről. BLOG/ALBUMOK/TOBORZÁS. Nem azt mondjuk magunkról, hogy a legjobbak vagyunk, hanem hogy a legjobb csapat, itt igyekszünk ezt bemutatni.

www.youtube.com/top3ingatlan
Milliós, több-százezres nevezetességű filmek, kampányok. Jó szórakozást!

https://www.youtube.com/playlist…
Első legsikeresebb kampányunk, ami mostani helyzetben különösen jól jöhet a mindennapokhoz!

Közösség média:
TOP3 Ingatlan
Legjobbcsapat
www.instagram.com/top3ingatlan
www.instagram.com/legjobbcsapat
www.instagram.com/threessidestyle
Nem kenyérre kell

Felelősségteljes szolgáltatóként, kiemelt megelőző tevékenység mellett dolgozunk tovább új és régi Ügyfeleinkkel, most több esetben is leginkább Ügyfeleinkért.

Köszönöm figyelmüket,
Bácsfalvi Tamás
alapító, tulajdonos

#TOPHárom #AzIngatlanosIsember #MindentEladunk #legjobbcsapat #IngatlantMásként #Legjobbingatlanosfilmek #bacstam #nemkenyérrekkel #ingatlan #ingatlanközvetítés


, 2020. március 3